Mira vagyok, majdnem 25 éves, nőnemű egyed. Ezt nem sok kedvem volt leírni, még a 24-hez sem szoktam hozzá, de tekintve, hogy már csak pár hétről van szó, azt hiszem, elég félrevezető lett volna annyinak mondani magam. Fura dolog ez, tiniként annyira szerettem volna már huszonéves lenni, hogy végre "felnőttnek" tartsanak. Nos, így se tartanak annak :) Legalább is aki látott már engem az ágyon ugrálni, telefonnal a fülemen a padlón fetrengve vihogni, vagy gesztenyékkel zsonglőrködni. Persze aki látott már gyerekkel, az esetleg gondolhat felnőttnek is - leginkább nyilvános helyeken. De ez nem ide tartozik, ez most itt elsősorban rólam szól. Van "anyukás" blogom is, de tulajdonképp a kettőnek nincs köze egymáshoz. Mármint itt most nem ilyen dolgokról akarok írni.
Azt leszámítva, hogy az idő melegebbre fordultával elkerülhetetlenül öregebb leszek egy évvel, igazából nagyon szeretem a tavaszt. A legjobb része az évnek. Nincs még túl meleg, de a télikabát végre bekerül a szekrénybe. Van ez a két-három hét (jobb esetben), amikor pont olyan idő van, hogy fel lehet öltözni normálisan. Nem kell beburkolózni a pufajkákba, de nem is úgy állok a szekrény elé reggelente, hogy "na lássuk, mi az, ami talán nem rohad le rólam egy óra múlva". Bárcsak tovább tartana ez az időszak...
Kár, hogy most még a tavasznak sem tudok felhőtlenül örülni :( Olyan piszkosul húzós félévem van, amilyenhez nem vagyok hozzászokva. Na, azért remélem ezt egyetlen orvos- vagy jogászpalánta sem olvassa, mert elevenen szétszednek, hiszen én mit panaszkodom, "hülye btk-s" létemre. Mindegy, ez most nekem akkor sem tetszik, bár ez részben a pluszban bevállalt dolgok miatt van, csak a fene se gondolta, hogy ebben a félévben nem fognak ilyen extra dolgok beleférni. Mindegy, ez a rész már nem tart sokáig. Igazából az van, hogy járok autósiskolába, és nemsokára kresz-viszga. Ez nem problémás, marhára zseniális vagyok a gyakorlóprogram tanúsága szerint, csak hát sok időmet elvették az órák. Emiatt kicsit már hulla vagyok, de szerencsére ez már tényleg az utolsó hét, ha minden igaz. Utána talán végre nekiállhatok normálisan tanulni is, mármint azt, amit tényleg kötelező lenne. Ha eljutok idáig, akkor végre legalább az ágyamban nem szakirodalmat fogok olvasni, mert mostanában nagyjából ennyi időm volt arra, hogy az olvasmányokkal foglalkozzak. Mondhatnám, hogy jaj de jó, mindjárt tavaszi szünet, de akkor se lesz olyan sok időm olvasgatni, mert akkor meg a nyüves kutatásaimmal kellene foglalkoznom, amik azért egy kicsit még érdekesnek is mondhatóak - az egyik legalább is tényleg az -, de azért nekem az a meggyőződésem, hogy a szüneteket PIHENÉSRE találták ki. Ja persze, korábban is lehetett volna kutatni, és akkor nyugis lenne a szünet, de ki a fenének van erre ideje? Még interjúalanyom sincs, pedig jövő hétre nagyon kéne. Jaj, dehogy is, jövő hét szünet, utána még jön hozzá plusz egy nap a Húsvét hétfő miatt, szóval csak az azt követő hétfőre kell elkészülnöm, ezaz! A halogatás nagymestere vagyok :D
Ha meglesz a kresz, akkor szünetben el kéne kezdeni vezetni. Juj, ettől félek ám egy kicsit. Pedig álmaimban sokszor száguldok végig a 66-os úton egy marha nagy piros Cadillac-kel, de kétlem, hogy ez a valóságban is ilyen simán fog menni. Kezdjük azzal, hogy az oktatókocsi minden bizonnyal nem cabrio lesz, és az amcsi márkákat is elfelejthetem, be kell érnem francia vagy német gyártmányokkal. Ez még eddig egy dolog, de igazából én azt se tudom, hogy kell elindulni egy autóval! Jó, elméletileg tudom, de ez nyilván a gyakorlatban kicsit más lesz. És ha elindulok, vajon hogy (és főleg hol) fogok megállni? Elég ciki lenne az első elindulásnál összetörni az autót. Legyünk optimisták, tegyük fel, hogy megtanulok vezetni. Nade ennek is vizsga van a végén! Én meg magamat ismerve tiszta ideg leszek, és ha én ideges vagyok, biztos elrontok valamit. Ja nem, ilyen negatív dolgokat nem szabad se leírni, se kimondani, szóval sztornó, mindent jól fogok csinálni! Már csak azért is, mert kicsit sokba van a vizsgadíj.
Jó, ennyit mára, mert aludni is kéne, senki nem fog helyettem felkelni reggel. Bár előtte lehet, hogy lemegyek még ide a ház elé, felpofozni pár idiótát, akik megint azt hiszik, hogy itt van a kocsma a parkolóban. Emberek, az egy utcával odébb van! Na ezért szar ügy az egyetem közelében lakni, itt soha nincs nyugi. Talán csak nyáron.
De azért ne maradjunk zene nélkül, ez még kell ahhoz, hogy jól tudjak aludni:
De azért ne maradjunk zene nélkül, ez még kell ahhoz, hogy jól tudjak aludni:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése