Háztartás ráérősen

Lassan itt a vége a vizsgaidőszaknak, és belépünk az év egyik legkellemesebb részébe: a semmittevés időszakába. A január az, ami miatt úgy igazán szeretek egyetemre járni :) Na jó, nem csak emiatt, de ilyen jó dolgom többet az életben nem lesz: jelenleg úgy áll a helyzet, hogy már csak egyetlen vizsgám van hátra (ha tisztességesen felkészültem volna első alkalommal, vagy legalább egy normális puskát írtam volna, már az se lenne), és még egy beadandót meg kell írnom, aztán vége is. Február 4-ig a közelébe sem kell mennem az egyetemnek! 

Ilyenkor szoktam azt "játszani", hogy htb vagyok :D Na, hát nekem ez a közel egy hónap bőven elég is belőle, január végén rendszerint már rommá unom magam, de egy kicsit jó ebben a szerepben tetszelegni. Rendszerint ilyenkorra ütemezek be egy nagyobb volumenű takarítást, aztán a többi napom azzal telik, hogy olyan komótosan csinálok itthon mindent, mint azok, akiknek valóban nincs is más dolguk. Ez most lesz csak igazán jó, mert már "közönségem" is van hozzá, tekintettel arra, hogy a kedvesem már kvázi itt lakik, sőt, nem sokára már hivatalosan is itt fog lakni. Na azért azt tisztázni kell majd, hogy ne szokjon túlságosan hozzá ahhoz, ami januárban van, bár amúgy is tisztában van vele, hogy nem vagyok az a tiptop háziasszony, ez alapvetően távol áll tőlem, de így, hogy semmi más dolgom nincs pár hétig, jól el tudok lenni, még valamilyen szinten örömet is okoz (egy darabig). Reggel nyugisan elviszem a gyereket az oviban, aztán hazajövök, megreggelizek, megnézek valami sorozatot, miközben elmosogatok, berakok egy mosást, kiszellőztetek, rendet rakok, ebédre megeszem, ami vacsiról megmaradt, aztán megfőzöm délután a vacsorát, ha kell, elmegyek bevásárolni, és így tovább, és amikor délután mind itthon vagyunk, már nincs semmi dolgom, ráadásul tényleg rend van a lakásban. Na emiatt az érzés miatt meg tudom érteni valahol, hogy sok nőnek miért jó, ha nem dolgozik. Bár az az igazság, hogy eddigi tapasztalataim alapján ezt nem nekem találták ki. Ideig óráig tök hepi minden, úgy értem, amíg tart az újdonság varázsa, de pár hét után már azt mondom, hogy inkább legyen egy kicsit kupi a lakásban, mert inkább kelljen egy kicsit jobban kapkodni, de hadd találkozzak napi rendszerességgel emberekkel, hadd legyen valami feladatom, hadd legyenek határidők, hadd őrüljek kicsit bele abba, hogy minden kész legyen, mert elzsibbaszt ez a hatalmas nyugalom és ráérés. 

Ezt a zsibbadást néha már most is érzem, egyelőre csak a főzés kapcsán. Igaz, ezt már régebb óta. Tulajdonképpen én nagyon szeretek főzni, de már egyszerűen tele van a tököm vele. Nyilván az is közrejátszik, hogy elég kevés pénzből kell kihoznom a kaját, sőt, ha belegondolok, amennyit erre szánhatunk, az voltaképpen nem elég semmire - bár ez mindig megdöbbent, pár éve is ugyanennyiből főztem, mégis sokkal több mindenre volt elég. De nem csak erről van szó: már egyszerűen nem tudok mit kitalálni. Van kb. 6-8 étel, ami a fejemben van, és ha főzni kell, automatikusan ezeket készítem, és már torkig vagyok velük. Persze még egyszer mondom, ha több pénz állna rendelkezésre, jóval változatosabban tudnék főzni, de elvileg abból, amit most kajára költünk, abból is lehetne többfélét, csak beletompult az agyam a kaják kitalálásába. Azt hiszem, újra el kéne kezdenem recepteket gyűjtenem, illetve recepteket fordítanom. Régebben sokat foglalkoztam ezzel, de már a nagy részét nem tudom, hova írtam, illetve amiket kiírogattam magamnak a kedvenc receptfüzetembe, azoknak a java része vagy olyan, hogy csak én szeretem, vagy olyan, ami csupa húsos kaja, ezt pedig napi szinten egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Azért arra kíváncsi lennék, más családoknál is ekkora fejtörést okoz, hogy mi kerüljön az asztalra?

Hófehér paripán?

Na most akkor mi is van azzal a hófehér paripával, meg a királyfival? Elgondolkodtam rajta, hogy vajon én tényleg azt csináltam az elmúlt nem is mondom hány évben, hogy vártam rá? Tulajdonképpen azt hiszem, igen. De magam sem hittem volna, hogy tényleg el is jön. Pedig eljött, ebben most már biztos vagyok. Igaz, a paripáját nem hozta, meg talán ha másnak mondanám, nem hinné el, hogy ő valóban egy királyfi, de elég, ha én tudom. Manapság amúgy is inkább limuzinnal járnak a királyi családból származó fiatalemberek, bár az enyém főként busszal jár, vagy ha nem siet, akkor gyalog, és azt sem vettem még észre, hogy a koronáját tisztogatná, de ez részletkérdés. 

Sokszor hallottam, hogy manapság a nők csak a pénzre hajtanak. Ezen azért úgy rendesen elgondolkodtam... Manapság? Szerintem az érdekházasságok kora már lejárt egy ideje, korábban volt divat a föld meg a vagyon miatt házasodni, az meg sem fordult senkinek sem a fejében, hogy ehhez a szerelemnek is köze lenne. Nem mondom, hogy manapság nincsenek olyanok, akik valamilyen előny elérése céljából házasodnak, vagy csak egyszerűen emiatt állnak párkapcsolatban valakivel, de nehezen hinném, hogy ők lennének többségben. Az már persze egy másik kérdés, hogy nem minden kapcsolatot a szerelem tart egyben, hiszen sokszor csak valamiféle fellángolás indítja el a dolgokat, aztán a testiség lesz a mozgatórugó, később a megszokás, vagy az elvárások tartják össze a párokat, esetleg valamiféle anyagi kényszerhelyzet. Ilyen létezik természetesen, sőt, sok ilyet láttam már, de nem látom úgy, hogy ebből az következne, hogy a nők (vagy akár a férfiak) anyagi előnyök miatt ismerkednének egymással. 

Nyilván nem végeztem reprezentatív felmérést, ezért csak az ismerőseimből indulhatok ki. Például ott van az egyik legjobb barátnőm. Ha azt nézem, hogy volt az elmúlt 5 évben három komolyabb kapcsolata, és ebből az első kettő tipikus pénzes fiúcskákkal, a mostani meg egy kicsit sem gazdagnak mondható fiúval, mégis ehhez a mostanihoz akar úgy igazán, tényleg hozzámenni, közösen gyereket nevelni vele, akkor máris kérdéses, hogy a pénz olyan fontos lenne. A két korábbi fiatalúrral sem azért volt együtt, mert anyagilag annyit nyújtottak volna neki, ez csak egy tény volt, mint ahogy az is, hogy mindkettő magas, vagy hogy az egyiknek fekete, a másiknak szőke haja volt. 

Vagy itt van a másik legjobb barátnőm, akinek évekig nem volt senkije, pedig lehetett volna, de hát ő válogatós volt mindig is. És végül valami gazdag srácot választott? Hát nagyon nem. Egyszerűen neki ez nem volt szempont. 

Most, hogy így jobban belegondolok, én meg soha az életben nem is voltam együtt olyannal, aki úgy igazán pénzes lett volna. Nem is nagyon érdekelt ez soha, mindig úgy voltam vele, hogy amit akarok, azért nekem kell megdolgoznom, nem várhatom mástól, hogy majd eléri nekem azt az életszínvonalat, amit szeretnék, és szépen betolja a fenekem alá. Egyébként is, nekem mindennél többet ér az, hogy olyan párom van, aki felvállal engem, azt, ahogy én élek, azt, amilyen vagyok, amit a jövőmmel szeretnék kezdeni, sőt, akár a múltamat is. Minden más olyan, hogy azt majd együtt megoldjuk, megszerezzük, megdolgozunk érte, aztán vagy sikerül, vagy nem.