Lassan itt a vége a vizsgaidőszaknak, és belépünk az év egyik legkellemesebb részébe: a semmittevés időszakába. A január az, ami miatt úgy igazán szeretek egyetemre járni :) Na jó, nem csak emiatt, de ilyen jó dolgom többet az életben nem lesz: jelenleg úgy áll a helyzet, hogy már csak egyetlen vizsgám van hátra (ha tisztességesen felkészültem volna első alkalommal, vagy legalább egy normális puskát írtam volna, már az se lenne), és még egy beadandót meg kell írnom, aztán vége is. Február 4-ig a közelébe sem kell mennem az egyetemnek!
Ilyenkor szoktam azt "játszani", hogy htb vagyok :D Na, hát nekem ez a közel egy hónap bőven elég is belőle, január végén rendszerint már rommá unom magam, de egy kicsit jó ebben a szerepben tetszelegni. Rendszerint ilyenkorra ütemezek be egy nagyobb volumenű takarítást, aztán a többi napom azzal telik, hogy olyan komótosan csinálok itthon mindent, mint azok, akiknek valóban nincs is más dolguk. Ez most lesz csak igazán jó, mert már "közönségem" is van hozzá, tekintettel arra, hogy a kedvesem már kvázi itt lakik, sőt, nem sokára már hivatalosan is itt fog lakni. Na azért azt tisztázni kell majd, hogy ne szokjon túlságosan hozzá ahhoz, ami januárban van, bár amúgy is tisztában van vele, hogy nem vagyok az a tiptop háziasszony, ez alapvetően távol áll tőlem, de így, hogy semmi más dolgom nincs pár hétig, jól el tudok lenni, még valamilyen szinten örömet is okoz (egy darabig). Reggel nyugisan elviszem a gyereket az oviban, aztán hazajövök, megreggelizek, megnézek valami sorozatot, miközben elmosogatok, berakok egy mosást, kiszellőztetek, rendet rakok, ebédre megeszem, ami vacsiról megmaradt, aztán megfőzöm délután a vacsorát, ha kell, elmegyek bevásárolni, és így tovább, és amikor délután mind itthon vagyunk, már nincs semmi dolgom, ráadásul tényleg rend van a lakásban. Na emiatt az érzés miatt meg tudom érteni valahol, hogy sok nőnek miért jó, ha nem dolgozik. Bár az az igazság, hogy eddigi tapasztalataim alapján ezt nem nekem találták ki. Ideig óráig tök hepi minden, úgy értem, amíg tart az újdonság varázsa, de pár hét után már azt mondom, hogy inkább legyen egy kicsit kupi a lakásban, mert inkább kelljen egy kicsit jobban kapkodni, de hadd találkozzak napi rendszerességgel emberekkel, hadd legyen valami feladatom, hadd legyenek határidők, hadd őrüljek kicsit bele abba, hogy minden kész legyen, mert elzsibbaszt ez a hatalmas nyugalom és ráérés.
Ezt a zsibbadást néha már most is érzem, egyelőre csak a főzés kapcsán. Igaz, ezt már régebb óta. Tulajdonképpen én nagyon szeretek főzni, de már egyszerűen tele van a tököm vele. Nyilván az is közrejátszik, hogy elég kevés pénzből kell kihoznom a kaját, sőt, ha belegondolok, amennyit erre szánhatunk, az voltaképpen nem elég semmire - bár ez mindig megdöbbent, pár éve is ugyanennyiből főztem, mégis sokkal több mindenre volt elég. De nem csak erről van szó: már egyszerűen nem tudok mit kitalálni. Van kb. 6-8 étel, ami a fejemben van, és ha főzni kell, automatikusan ezeket készítem, és már torkig vagyok velük. Persze még egyszer mondom, ha több pénz állna rendelkezésre, jóval változatosabban tudnék főzni, de elvileg abból, amit most kajára költünk, abból is lehetne többfélét, csak beletompult az agyam a kaják kitalálásába. Azt hiszem, újra el kéne kezdenem recepteket gyűjtenem, illetve recepteket fordítanom. Régebben sokat foglalkoztam ezzel, de már a nagy részét nem tudom, hova írtam, illetve amiket kiírogattam magamnak a kedvenc receptfüzetembe, azoknak a java része vagy olyan, hogy csak én szeretem, vagy olyan, ami csupa húsos kaja, ezt pedig napi szinten egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Azért arra kíváncsi lennék, más családoknál is ekkora fejtörést okoz, hogy mi kerüljön az asztalra?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése