Ez itt nem a reklám helye, de muszáj írnom erről :) Már korábban írtam az e-cigiről, ami nagyon bejött nekem, 99%-ban kiváltottam vele a hagyományos cigarettát, az a maradék 1% az, amikor valami buli van, vagy hasonló, de idővel ezt is el akarom hagyni teljesen.
A június volt a kipróbálás hónapja, itt még nem érződött az anyagi haszon (egyéb téren viszont már megmutatkozott a hatás), hiszen meg kellett vennem a kezdő pakkot, ami kb. 13 ezer forint volt. Ha ehhez hozzáveszem az ötdarabos patroncsomagot, majd később az utántöltésre megrendelt folyadékot, akkor nagyjából ugyanott voltam, mint amikor napi egy doboz cigit elfüstöltem. Ebben a hónapban viszont végre megtérül a befektetésem :) Korábban nagyjából 5000 forintot számoltam havi költségnek, ha tíz töltött patron elég.
Idő közben kipróbáltam a fent említett e-liquidet a már elhasznált patronok utántöltésére, így máris lejjebb ment a havi kiadás összege, de idő közben arra is rájöttem, hogy a vatelinnel bélelt töltött patron megvásárlása helyett sokkal jobban megéri a kerámiapatron, amit hosszabb használatra terveztek, és sokkal többször lehet utántölteni.
Meg kell mondjam, nem kis kutatómunka volt rájönni, hogy pontosan milyen kerámia patron kell az én cigimhez, mert nem sok adat állt rendelkezésemre. Egy hónap után még igencsak zöldfülűnek számítok az e-cigi terén, de arra sikerült már rájönnöm, hogy nem minden akksihoz lehet csatlakoztatni ugyanazt a patront. Amikor a kerámia patront keresgéltem, a képen látható tetszett a legjobban, erről a vélemények is többnyire jók voltak, és még olcsóbb is volt, mint az, amelyikről a legtöbben rosszat írtak. Na de arról halvány fogalmam sem volt, hogy tudom-e majd használni, mert nekem nem sokat mondott az, hogy minden 808-as típussal kompatibilis. Nézegettem a kezdőcsomag dobozát, papírját, hátha van rajta valami infó, de nem volt. A dobozra az van ráírva, mint márkanév, hogy GreenCig, de ezzel nem mentem sokra a neten, így nem találtam rá. Végül a GreenTech keresőszó hozta meg a szerencsémet, mivel az a gyártócég, illetve arra is rájöttem, hogy a különböző szabványokat elég jól el lehet különíteni, mert vagy az akksinak van kiálló menete, vagy a patronnak. Nálam az akksi menete áll ki, tehát olyan patron kell, ami "lyukas", szóval lány :) Na, ez a 808-as. Így aztán meg is rendeltem a patront, hozzá pedig választottam folyadékot is, "francia vaníliafagyi" ízben (18-as erősség, az előző is ilyen volt). Mindezt innen , potom 1500 forintért postával együtt - ja, kaptam 500 forint kedvezményt, mint újonnan regisztráló -, úgy, hogy ez 10 ml folyadék volt, nem 5 ml, mint korábban, tehát elviekben ennek elégnek kell lennie erre a hónapra, bár lehet, hogy rendelek majd még egy ízt, mert szeretem a változatosságot.
A lényeg viszont az, hogy ilyen hozzáállással nem mostanában találkoztam, és nem is hittem, hogy még létezik, főként Magyarországon. Tegnap ugyanis kb. délben végre kiválasztottam a patronomat és a megfelelő ízű löttyöt, gyorsan gyorsan regisztráltam az oldalra, megrendeltem, de mire kitöltöttem mindent, addigra el is kellett rohannom. Sebaj, gondoltam majd ha hazaértem, kifizetem, nem olyan nagy tragédia, ha emiatt esetleg csak a jövő héten kapom meg, hiszen tapasztalt netes vásárló vagyok, tudom, hogy nem megy csettintésre sehol. Öt után értem haza, nyilvánvaló volt, hogy hiába utalok én aznap, az csak másnap fog teljesülni. Ma meg is kaptam az sms-t reggel, hogy levették a számlámról a pénzt és elküldték a cégnek. Ezek után olyan délelőtt 10 felé csönget a postás, és a legnagyobb meglepetésemre át is adta a megrendelt cuccaimat. Na ilyet még az életben nem láttam! Úgyhogy minden tiszteletem az ecigionline.com-nak, ahol még tudják, milyen egy igazi, vérbeli kereskedő!




0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése