Nincs változás?

Most egy picit borongós a hangulatom, előre is elnézést kérek érte... Talán a nyárvég miatt, de valószínűbb, hogy most jött ki rajtam ez a "mi a fene van már az én életemben, lesz-e valami változás" érzés. Aztán persze lehet, hogy megint csak a piszkozatok számát szaporítom, és ez a poszt sem lát napvilágot, de annyi baj legyen. Csak most ilyen mindenféle hülye gondolat van a fejemben. Például, hogy mi lesz azokkal a képekkel, amiket sosem fogok tudni megrajzolni, azokkal a regényekkel, amiket sosem fogok tudni megírni? Mert az fix, hogy nem vagyok rá képes, hiába próbáltam számtalanszor. Ezek örökké bennem maradnak majd? Vagy eltűnnek és a végén már bennem sem fognak létezni? Vagy talán valaki más megkapja őket egyszer, aki tud is velük mit kezdeni? Na meg úgy egyáltalán, mi is van énbennem? Egy az, hogy el nem tudom képzelni, milyennek látnak mások, de ez a kevésbé lényeges. A fontosabbik, hogy valójában milyen vagyok én? Ez mostanában sokszor eszembe jut, és egyszerűen nem tudok rájönni. 

És persze ott van ez a változás dolog. Nyilván minden és mindenki változik, szóval kizárt, hogy pont az én életem ne változzon, csak belegondolva már évek óta mindig csak ugyanaz történik. Ha éppen nem nyár van, akkor reggel felkelek, a gyereket oviba viszem, hazajövök (ha nincs első órám), végignézem a mailjeimet, elmegyek az egyetemre, bent csinálom a dolgomat, beszélgetek, aztán hazajövök, vagy rögtön a gyerekért megyek az oviba, itthon is csinálom a dolgomat, játszunk, hülyéskedünk, ha kell akkor tanulok, néha jön valaki este, akkor beszélgetünk, röhögünk, megnézünk valami filmet, aztán alvás, és nagyjából ennyi. Ezt az egészet néha megszakítja egy-egy buli, és ami a legfurább, hogy régen is voltak olyan bulik, amik annyira nem jöttek be, meg uncsi volt, meg nem volt annyira jó a társaság, de ezekből volt kevesebb. Mostanra meg azt vettem észre, hogy tíz buliból legalább nyolc pocsék. Hmm, nem is tudom, lehet ám, hogy velem van a baj. Mert persze, valójában történnek érdekes dolgok, ez a mostani nyár is mindent egybevetve tök jó volt, még életem fesztiválélménye is köztük van, még úgy is, ha csak dolgozóként lehettem jelen (na ez jövőre remélem másként lesz, de mindenképp ott kell lennem, csak persze a pénz sem jön rosszul, pláne nyáron), sőt, talán pont ez az élmény okozza a mostani letörtségemet is, mert megtapasztaltam, hogy mi minden más is létezik, ami ide, hozzám nem jut el. De nem csak hozzám, még a környékemre sem. Jó, nem élhetem az életemet egy fesztiválon, ami egy ilyen helyen történik, az a valóságban nincs is, ezzel tisztában vagyok. De már maga az érzés, hogy másodpercenként ismeretlen, és emellett szimpatikus emberekkel találkozom, na ez az, ami hiányzott. Mert amúgy egész évben ugyanazok az arcok jönnek szembe. Na, megy ez, most végre rájöttem, mi hiányzik. Szóval az van, hogy itthon, ha elmegyek valahova haverokkal, barátokkal, valahol belül mindig azt várom, hogy majd most találkozom valakivel, valakikkel, akiket még nem ismerek, és milyen jó lesz majd. Aztán persze nem... Mert mindig ugyanaz történik, új arcok szinte sosem tűnnek fel és ahogy már mondtam, egyszerűen nincs semmi változás. Most azért már kezdek rájönni arra is, hogy miért van bennem már hosszú ideje ez az "el innen minél messzebb" érzés. És ilyen szempontból mindegy, hogy most Budapest vagy, London vagy Tel-Aviv, vagy Brüsszel, vagy akármi, csak már ne itt legyek, mert kezd olyan érzésem lenni, mintha csak egyetlen könyv lenne a könyvespolcon, ami ráadásul nem is túl érdekes, és életem végéig csak azt kéne olvasnom.